FILMKRITIKA – Egész pontosan negyven éve jelent meg a filmvásznon a rémisztő maszkos Michael Myers, a néma sorozatgyilkos, a Halloween című filmben, amely a sorozatgyilkosos, slasher műfaj egyik korai, kiemelkedő és legmeghatározóbb darabja volt. John Carpenter horrorfilmjét nagyjából 360.000 dollárból forgatták le és 48 milliót hozott a konyhára, így nem csoda, hogy tengernyi folytatást indított útjára. Ez a Halloween is folytatás, csak éppenséggel ignorálja az összes korábbi részt…

 

„Kezdjük a folytatást tiszta lappal!” Nagyjából ez volt a fő koncepciója David Gordon Green rendezőnek és csapatának, lévén ez a Halloween közvetlen folytatása a ’78-asnak, ugyanis egy huszárvágással úgy alakították a történetet, hogy Myers negyven évig börtönben ült az elkövetett gyilkosságokért és csak most szabadul ki. Ezzel tehát gyakorlatilag semmissé tette a korábbi folytatásokat, de a film nemcsak ebből a szempontból…

…visszatérés a gyökerekhez

Nyilván nem véletlen a Halloween cím sem (minden alcím, vagy utótag nélkül): ez is arra vonatkozó utalás, hogy sok tekintetben egy „rebootról” van szó, még ha a film nem is az eredeti történet újra elmesélése (azt már Rob Zombie megtette), hanem egy konkrét második rész.

Amiben ez a 2018-as folytatás mégis csak igazi visszatérés, az a film stílusa, amely pontosan olyan, mintha a hetvenes-nyolcvanas években forgatták volna, illetve a legelső rész hangulatát, stílusát idézi. Ebben a filmben tényleg pont ugyanazt kapjuk vissza, mint a 40 éves klasszikusban, Blade Runner 2049-féle újraértelmezésre nem szabad számítani.

A történet azzal kezdődik, hogy két, iszonyúan irritáló podcaster „újságíró” egy szigorú védettségű börtönben a klasszikus maszkot lóbálva megpróbálja rávenni az 1963-as, első, hatéves korában elkövetett gyilkossága óta néma gyilkost, Michael Myers-t (James Jude Courtney és Nick Castle, az eredeti színész csak egy kameo erejéig tér vissza) arra, hogy végre megszólaljon.

Sarah Connor Reloaded

Következő állomásuk Laurie Strode (Jamie Lee Curtis), Myers áldozatai közül az egyetlen túlélő, akit ugyan teljesen kikészítettek az események, azonban ez nem arra ösztönözte, hogy teljesen feladja, hanem szinte mániákusan készült arra a napra, amikor ismét találkozik majd a rémmel. Laurie Strode igazi Terminator 2-fél Sarah Connor, aki a házából erődítményt csinált, egy óriási fegyverarzenált rejteget benne és mániákusan várja azt a napot, amikor végre találkozik Michaellel, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyen az életére.

Jamie Lee Curtis alakítása a film hatalmas erőssége, rendkívül hitelesen és szimpatikusan adja vissza a közel 60 éves nagyi karakterét, akinek ugyan tönkrement az élete, két sikertelen házasságon van túl, a lánya, akiből női Rambót akart kiképezni, intézetben került, majd teljesen eltávolodott tőle. Olyannyira erős ez a karakter és olyannyira jó Curtis benne, hogy minden és mindenki más elhomályosul, vagy teljesen elüt tőle, illetve hatványozottan érződik, hogy a Laurie Strode drámához képest mennyivel színvonaltalanabb.

Félig slasher, félig tini-horror

Ebbe beletartozik például a tini-horror vonal is, amelyet elég béna humorral és gyenge karakterekkel és alakításokkal próbáltak a film maradék részébe illeszteni. Ide tartoznak egyébként Myers felnőtt áldozatai is, akik időnként iszonyúan bárgyú módon hagyják, hogy a „Shape” végezzen velük. Persze, ez már valahol az ilyen filmek „kelléktárába” is tartozik, de kinőttünk már a nyolcvanas, kilencvenes évek színvonalából.

A film másik problémája, hogy a gyilkosságok teljesen kiszámíthatók, nem túlzottan kreatívok és egyetlen pillanatig sem félelmetesek. John Carpenter nagy Hitchcock fan volt és a ’78-as Halloweenben ő is remekük építette fel a feszültséget, de David Gordon Green rendező ezt meg sem próbálja. OK, érthető, hogy 2018-ban már elég nehéz a nézőt megijeszteni, de amikor A martfűi rém című magyar sorozatgyilkosos film sokkal profibb ezen a téren, akkor elgondolkozik az ember, hogy a Halloween remake-je (amelynek készítésében Carpenter is részt vett) miért nem képes erre.

Ha a film sztoriját nézzük, az végül is általában véve rendben van, mondjuk egy ennyire egyszerű történetet (Myers ismét visszatér gyilkolni a szülővárosába) elég nehéz lett volna elrontani. Egyetlen olyan „váratlan fordulat” van a film utolsó harmadában, ami hajmeresztően ostoba és a hozzá kötődő karaktert is teljesen hiteltelenné teszi – pedig valószínűleg épp az ellenkezőjét szerették volna elérni vele.

Fan service-nek jó, saját lábán megálló horrornak csak korrekt

Nehéz ítéletet mondani efölött a film fölött, mert értem én, hogy az alkotók egy „nosztalgiavonatot” szerettek volna, rengeteg fan service-szel, de manapság egy slasher horrornál ez már kevés. Michael Myers karaktere még mindig nagyszerű horror-figura, de itt sem sikerült túlzottan kiaknázni, vagy félelmetessé tenni és bár a rendkívül tehetséges Jamie Lee Curtis által alakított Laurie Strode nagyszerű karakter, de még ő sem volt képes elvinni a hátán az egész alkotást.

Ugyanakkor, mint fan service, a rajongók közül sokan teljesen elégedettek lesznek, mert végsősoron nagyszerűen hozza az eredeti film filmes elemeit, a történeti szálat és a jó öreg Halloween-n hangulatot. Hogy ez kinek elég, vagy sem, azt mindenkinek magában kell eldöntenie…

-BadSector-