Red Dead Redemption 2: lóhalálában készül?

Tegnap részletesen beszámoltunk a Red Dead Redemption 2 pár kulisszatitokáról, többek között a 100 órás munkahétről…

Dan Houser, a Rockstar egyik alapítója ugyanis azt mondta, hogy száz órás munkahét is előfordult a Red Dead Redemption 2 fejlesztése során. Mivel ez eléggé hajmeresztően hangzik, nem csoda, hogy a Rockstar a Kotakunak elküldött nyilatkozatában kifejtette, hogy mi is a pontos magyarázata annak, hogy ez előfodulhat.

„Azt próbáltam kifejteni, hogy miként alkottuk meg a játék párbeszédét és narratíváját – többnyire erről beszéltünk, nem pedig a szélesebb csapat eltérő folyamatairól. Miután hét évet dolgoztam a játékon, a senior írócsapat (Mike Unsworth, Rupert Humphries, Lazlow és jómagam), ahogy általában, három hétig intenzíven dolgoztunk, amikor mindent befejeztünk. Három hét! Nem több év! Legalább tizenkét éve együtt dolgozunk, és úgy éreztük, hogy ez jó megoldás számunkra, hogy minden elkészüljön. Miután több évig szerveztük, előkészítettük a dolgokat, szükség volt erre, hogy mindent ellenőrizzünk és véglegesítsünk.

Ami még fontos, hogy értelemszerűen senkitől sem várjuk el, hogy hasonlóan dolgozzon. A teljes cégen belül vannak senior embereink, akik nagyon keményen dolgoznak pusztán azért, mert szenvedélyesek a saját munkájukkal vagy egy projekttel kapcsolatban, és mi úgy hisszük, hogy a kiadott játékainkban ez a szenvedély megmutatkozik; de az extra erőkifejtés egy választás, és mi senkitől sem kérjük és várjuk el, hogy így dolgozzon. Sok más senior ember dolgozik egy teljesen eltérő módon, és ugyanolyan eredményesek ők is – én csak nem tartozom közéjük! Senki sincs kényszerítve arra, hogy ilyen formában dolgozzon, legyen az junior vagy senior alkalmazott. Én úgy hiszem, hogy sokat megteszünk cégként azért, hogy figyelembe vegyük az embereink igényeit, és hogy számukra remek munkahely legyünk.”

Szóval csak a négy író dolgozott ebben a munkatempóban.

Forrás: Kotaku

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu