Elon Musk (Tesla) videojátékot fejleszt!

TECH HÍREK – Klasszikus Atari játékok is érdekeznek a járműveikre.

Elon Muskot nem kell nagyon bemutatnunk, hiszen a dollármilliárdos olyan közismert cégek alapítója, mint a PayPal, a SpaceX, a Hyperloop, vagy az állandóan a gazdasági magazinok címlapjain szereplő Tesla. Musk nemrég osztotta meg Twitteren, hogy az új autóik, a Tesla V9.0 operációs rendszerébe klasszikus Atari játékokat kerülnek bele easter egg formájában, azt viszont nem pontosította, hogy konkrétan hány játék kerül bele.

Musk konkrétan a Pole Positiont, a Tempestet és a Missile Command klasszikus Atari címeket említette meg a többi között. Külön extra élményt nyújt majd, hogy a Pole Positiont a Tesla autód kormányával irányíthatod majd – természetesen ezt (és a többit is) csak akkor, amikor éppen parkol az autód, tehát vezetés közben ezek a játékok le vannak tiltva.

A bejelentés megkoronázva Musk állást is ajánlott videojáték fejlesztőknek: konkrétan olyan programozókat keres a Tesla, akik „jártasak videojátékok terén.”

„Szórakoztató játékokat akarunk integrálni az érintőképernyőinkbe.” – írta Musk. „A legélvezetesebb és legkreatívabb játékélményt szeretnénk biztosítani” tette még hozzá Elon Musk, aki egyébként karrierjét maga is játékfejlesztőként kezdte.

Egyelőre nem tudni, ezeket a játékokat konkrétan milyen módon lehet előhozni az autók érintőképernyős navigációs rendszerében, meg kell várni az első új modelleket hozzá.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu