Resident Evil 2 Remake – A horrorlegenda újjáéled

ELŐZETES – Az E3 után egy speciális rendezvény keretein belül lehetőségünk volt bővebben belemerülni a Resident Evil 2 újragondolásának a részleteibe, megismerkedni a fegyverekkel, a gameplay loop-pal, a játék különböző titkaival. Most pedig az itt szerzett tapasztalatainkat megosztjuk veletek.

 

Amit kulcsfontosságú már a legelején kijelenteni, hogy bár a legtöbben a játékosok közül és a médiában remake-ként hivatkoznak az új Resident Evil játékra, az valójában több annál a fejlesztők bevallása szerint – a friss tapasztalataink alapján pedig szerintünk is. Nem csupán arról van szó, hogy egy teljesen új technológiai alapot, új grafikai és fizikai motort kapott a játék, valamint jobb hanghatásokat, ezáltal nagymértékében növelve az audiovizuális élményt. A Resident Evil 2 valójában az eredeti rész újragondolása, angolosan szólva egy re-imagining.

A kamera

Az új Resident Evil 2-ben egyrészt teljesen más a kamera – a fix, előre renderelt, festményszerű háttereket felváltotta a teljes mértékben 3D-s tér, ehhez igazodva pedig a kamera is lejjebb kúszott, és így a Resident Evil 4-ből és a további folytatásokból ismerős váll mögötti kamera köszön vissza ránk. A fejlesztők szerint bár sok megoldással próbálkoztak, ezt találták a legmegfelelőbbnek ahhoz az élményhez, amit el szerettek volna érni.

Sokakban persze egyből felmerülhet az az aggodalom, hogy ez nem-e vágja tönkre a horrorfaktort, amit az eredeti részekben nagyon sokszor az adott, hogy a limitált látószögeknek, a fix kameraállásoknak köszönhetően sose tudhattuk biztosan, hogy mi vár a következő sarkon minket. A válasz egy egyértelmű nem. A Resident Evil 2-ben ugyanis ez kiválóan ellensúlyozva van azzal, hogy nagyon sokszor tényleges vaksötétben kell mennünk, és egyetlen fényforrásunk az elég elenyésző fényerejű zseblámpánk. A feszült pillanatok pedig így garantáltak.

Játékmenet

A klausztrofób, nyomasztó, horrorisztikus hangulat megteremtésében egyébként segítenek a szűk belső terek, illetve kifejezetten a régi részekhez visszakanyarodó metroidvania játékmenet is. Sokkal inkább a felfedezésen, az atmoszférateremtésen és az adventure játékokból ismerős elemeken van a hangsúly, mintsem a lövöldözésen. Nem potyognak ki az ellenfelekből lőszercsomagok, nincsenek bazári majomkodások és hihetetlen akciómutatványok a karakterektől, nem megy át a játék már-már fantasy irányba (rátok nézek most első sorban, Resident Evil 4, 5, és 6).

A Resident Evil 2 végletekig letisztult és régivonalas túlélőjáték, az eredeti részekből ismerős item boxokkal, lőszer menedzsmenttel, kreatív és szórakoztató logikai feladványokkal, backtrackinggel… na meg persze olyan újdonságokkal, amelyek jól elkülöníthetővé teszik az elődtől.

Az első rész GameCube-os remake-jéhez hasonlóan itt is kapunk számos átdolgozott, kibővített, vagy akár teljesen új helyszínt. Nyilván vannak olyanok, melyeket anno a fejlesztők nem tudtak megvalósítani, például technikai korlátok miatt, mostanra azonban lehetségessé váltak, de akadnak olyan területek is, amik azért kerültek átdolgozásra, hogy egy folyamatosabb és jobb játékmenetbeli előrehaladást tegyenek lehetővé. Na meg a rajongókat is szeretnék meglepni, így a puzzle-öket átalakították, míg bizonyos ellenfelek pályán belüli helyét megváltoztatták – így még a legelvakultabb Resident Evil 2 fanok se fogják tudni, hogy melyik sarkon milyen veszély leselkedik majd rájuk.

Történet

Természetesen a történet is változott – részint a párbeszédek, részint az előadás, a prezentáció módja, melynek eredményeképpen egy sokkal hitelesebb és átélhetőbb sztorinak lehetünk tanúi. Vannak új, illetve átdolgozott sztorielemek, illetve ezúttal sokkal inkább el fog különülni Leon és Claire kampánya, nem fognak egymás után végigjátszva olyan repetitívnek érződni, mindkettő megpróbál majd annyira egyedi élményt nyújtani, amennyire csak lehet. Érdekesség még, hogy az extra felnyitható mini történetszálak is visszatérnek, emellett pedig az eddigi mellékkartakerek kibővített, nagyobb szerephez jutnak majd.

Harcrendszer és eszközök

Ami a Resident Evil 2 újragondolását eladja igazán egy horror-fannak, az a brutalitás mértéke és naturalisztikus mivolta. A készítők megalkottak egy olyan sebződési rendszert a játékhoz, mely lehetővé teszi, hogy élethűen deformálódjanak és sérüljenek ellenfeleink a támadásaink (lövések, robbanások, késszúrások) hatására.

Az általunk játszott demóban például volt olyan, hogy fejbelőttünk egy zombit egy sörétes puskával, a fél feje leszakadt, és utána még jött tovább… másik alkalommal meg épp lyukat lőttünk egy másik hasába. Ez a fajta brutalitás pedig az átvezető videókban is visszaköszön, nem egy alkalommal. Kétségtelen, hogy ez a technológiai újítás hatalmas szintugrásnak tekinthető nem csak az elődhöz képest, hanem úgy echte a horrorjátékok, vagy akár a videojátékok piacán is. Persze korábban már láttunk hasonló próbálkozásokat, de pl. emellett még a Dead Space-ben látható csonkolások is messze eltörpülnek.

Ha pedig már lövöldözés: amellett, hogy nagyon ügyelnünk kell a lőszerünkre, felvenni a küzdelmet nem egyszerű a zombikkal – mi több, legtöbbször jobban járunk, ha elfutunk majd előlük, mert rettenetesen szívósak. Itt a fejlövés például már nem jelent biztos halált – legyünk őszinték, erre a változtatásra szükséges volt, hiszen ilyen kameraállásból sokkalta könnyebb precízen és gyorsan célozni.

Egy-egy zombival még csak-csak elbánunk, de több támadó esetén ajánlottabb inkább elbújni, elmenekülni valamerre. Már csak azért is, mert két zombi akár egyszerre is ráugorhat a karakterünkre, ezáltal küldve őt a földre és lényegesen több sebzést okozva – és igen, erre van egyébként külön animáció is, mint megannyi minden apróságra – például ha megölünk egy zombit, az néha a karakterünk felé dől, aki egy laza mozdulattal ellöki azt magától. Az ilyen apróságok segítik a játék világát és a harcokat valósabbá, átélhetőbbé tenni.

Ha pedig valaki mindenképp szeretné elkerülni a tűz -és késpárbájokat, amennyire lehet, akkor azok számára lehet kiváló opció a – széria számára új – barikádozás lehetősége. A játék során néhány helyen fadeszkákat találhatunk, melyekkel elbarikádozhatunk egy-egy ablakot, hogy megfékezzük az onnan bejutni akaró zombikat. Ez rettentően hasznos lehet, viszont csak limitált mennyiség áll belőlük rendelkezésre, szóval célszerűbb ezeket a központi/hub pontokon elhasználni, amelyeknél sokszor megfordul a játékos.

Továbbá újdonság még természetesen a mindig nálunk lévő zseblámpa is, mely nagy segítségünkre lesz mind a tájékozódásban, mind a rejtett tárgyak felfedezésében és magukban a harcokban is.

Vizualitás, hanghatások, technológia

A Resident Evil 2 újragondolt változata a Resident Evil 7-et is hajtó RE Engine-re épül, viszont az engine-t itt jelentősen felturbózták. A karakterek élethűbben néznék ki valaha, a krumpli felbontású textúrákat (RE7) felváltották az ultramagas felbontásúak (RE2), az animációk folyékonyabbak, illetve bekerült egy procedurális, realisztikus sebzési rendszer, ami a Resident Evil 7-ben még csak nyomokban volt jelen, és inkább még csak korai fázisban létezett.

Nyilván teljesen új hanghatásokat és szinkronokat kapunk (amik egyébként borzasztóan jól el lettek találva), illetve megújul a zene is, de aggodalomra nincs ok, a teljes játékot lehetőség lesz az eredeti soundtrack-kal párosítva is játszani.

Konklúzió

A Resident Evil 2 elképesztően ígéretesnek tűnik – egy címnek, ami teljes mértékben tiszteletben tartja a régi klasszikust, miközben legalább ugyanakkora mértékben újít rajta, méghozzá olyan megoldások keretében, melyek érdemben hozzátesznek a túlélő horror formulához. A megjelenés már csak néhány hónapra van, mi pedig már türelmetlenül várjuk, hogy visszatérhessünk Racoon City-be!

-DaemonX-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház oldalán rendelhetitek meg!

konzolk2

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu