Battlefield V – Vissza a II. világháborúba

ELŐZETES – Milyen meglepő, a második világháborúban fog játszódni az idei őszi nagy Electronic Arts-shooter…

 

Az Electronic Arts tegnap este bemutatta a Call of Duty: Black Ops IIII kihívóját, és közölt is „pár” dolgot a Call of Duty példáját egy évvel később lemásoló Battlefield V-ről, ami a sandbox elemeket keveri a második világháborúval. A játékosoknak lehetőségük lesz rögzített fegyverállásokat kezelni (és mozgatni), erődítményeket építeni, és lerombolt építményeket is feljavítani. A The Company segítségével a katona/fegyver/jármű hármast lehet testreszabni, és ez a játékmódok jelentős részében látható lesz (Conquest, Combined Arms, Grand Operations, Tides of War). Ezt taglaljuk úgy jó két oldalon keresztül…

Lesz egyjátékos kampány is, amiről korábban már volt szó, hogy a kevésbé ismertebb II. vh-s történeteket szeretné bemutatni a Battlefield 1-ben már látott War Stories struktúrán keresztül. Az egyik ilyen történet 1943-ban játszódik majd Norvégiában, ahol egy fiatal, a náci megszállás ellen küzdő női harcos „az elképzelhetetlen árat fizeti meg a családja megmentéséért”.

Lars Gustavsson, a DICE kreatív rendezője szerint a csapat olyan történeteket keresett, ami 1942 után játszódott (ne feledjük, a legelső Battlefield abban az évben zajlódott már több mint másfél évtizede…). Azt reméli, hogy „az ikonikus második világháborús akcióban való elmerülés” következtében „a háborúval kapcsolatban egy más szemszöggel rendelkezve távozunk a játékból”.

A Battlefield 1-ben látott Operations visszatér Grand Operations néven – ez a játékmód a Conquest Assault és a Rush keverékének nevezhető; a terület/pontok irányítása mellett offenzíva is szükséges. Narratíva, jelenetek, szinkron, játékmenet több fejezeten keresztül, maximum 64 játékossal, ám a Battlefield V-ben nem lesznek ugyanazon alap támadó/védő feladatok minden, továbbra is történelmi eseményeken alapuló pályán.

A bemutató rendezvény során egy rotterdami (Hollandia) pálya volt látható – ha egy játékos az ejtőernyőzés után meghalt és nem akart a csapatjához respawnolni, újra ki kellett ugrania a gépből. Ezután a nehéztüzérség kiiktatása után egy földi offenzíva következik, és ha elbukik a támadó csapat, a következő fázist hátrányból (pl. kevesebb járművel) kezdik. A Grand Operations négy részből áll, négy napra lebontva, de ha valamelyik napból maradt hátra valamilyen befejezetlen ügy, akkor jön a Final Stand, a végső összeütközés erős korlátozásokkal (pl. kevés lesz a lőszer, konkrétan egy tárral kezd mindenki…) – az nyer, aki talpon marad, mivel még respawnolás SEM lesz. Az EA Playen erről megerősítették már, hogy szó fog esni.

Kooperatív játékmóddal is rendelkezni fog a Battlefield V – ez a Combined Arms lesz, ahol négyen játszhatunk együtt. Korábban is már co-opozott a Battlefield (Bad Company 2 konzolokon, 3), de most komolyabban is gondolja az Electronic Arts/DICE duó. Egyfajta random generálásra lehet készülni: véletlenszerűen rakja össze a küldetéseket a négy játékosnak. A módot stresszmentes multiplayer belépőnek szánják, a teljesítendő feladatok pedig az egyjátékos stílust ötvözik a multis játékmódokkal. Erről a módról több részletet a következő hetek során mondanak – EA Play, egyértelműen.

A Battlefield V multiplayerében mind a négy osztálynak/klassznak (Assault, Support, Medic, Recon) lehetősége lesz védelmet építeni és az objektívák körül beásni – Fortnite, pepitában – példaként egy romos házat úgy lehet beépíteni, hogy tankcsapdákkal (nem, nem a zenekarra gondolunk…), homokzsákokkal és szögesdrótokkal telerakjuk a környezetet, mintha a déli határon lennénk.

Mindegyik csoport kevesebb lőszerrel indul, és a Support, aki továbbra is adhat lőszert a bajtársainak, jobban képes lesz az erődítményépítésre a többiekhez képest. A járművek végéhez köthetjük a tank-, és légvédelmi ágyúkat és a lőállásokat, hogy így mozgathassuk a terepünkön oda, ahol ezekre szükség lesz. Mindenki képes lesz feltámasztani, de csak saját osztagján belül.

A Medic gyorsabban talpraállít, mégpedig több HP-vel, és rájuk azért is szükség lesz, mert csak a HP-nk egy kis részét regeneráljuk, a többit nem. A megsérült bajtársakat biztonságba cipelhetjük, de ezzel mi leszünk könnyen leszedhetőek. Animációkban is lesznek újítások, és le is feküdhetünk a földre a harc közben (a la Rainbow Six: Siege) – a fegyveres harcokat taktikusabbnak ígéri a DICE; például a nehezebb fegyverek és a fixált gépfegyverfészkeket hasznosabbnak mondják, mivel a töltények átjuthatnak azon, ami az útjukba kerül.

A Battlefield V-nek nem lesz Premiumja. Ehelyett, ahogy az sejthető volt, az élő szolgáltatásokra fog ráfeküdni az Electronic Arts – ennek a neve a játékban Tides of War lesz. A megjelenés után érkező pályák mindenkinek ingyenesen elérhetőek lesznek. Miből fog akkor pénzt keresni a kiadó?

Nem lootboxokból, ugyanis azok nem lesznek. (Nahát, tanultak a Star Wars: Battlefront II-ből…?) Ezt a Polygonnak megerősítette az EA egyik szóvivője. Ehelyett kozmetikus tárgyakat lehet majd pénzért megvenni – olyanokat, amiket a játékban is meg lehet szerezni, és a játékmenetre nem lesz negatív hatásuk…

Visszatérve a Tides of Warra – a játékosok nagyobb karakterfejlődést és testreszabást kapnak, és lesznek kihívások, korlátozott ideig elérhető események, illetve a játékban használt pénznem is. Valószínűleg itt fog egy olyat lépni az EA, hogy ezt pénzért kínálja majd, ezzel korlátozva „a Premium Pass hiányából származó veszteségeket” (hogy oda ne rohanjunk…).

Az élő szolgáltatás megközelítés miatt lesznek olyan küldetések, pályák és játékmódok, amiket a II. vh. narratívája alapján készítettek (pl. lehetnek a megjelenéskor még korai (1939-40) események, és később mehetnek előre az időben a technológiával, feladatokkal, stb.), de akár kitalált eseményeket is beépíthet a DICE a játékba. A fejlesztők szerint a „fejlődő narratívák fejlődő játékmenetet eredményeznek”. Az első nagyobb tartalombővítést novemberre ígérik.

Ha már a dátumnál tartunk, akkor itt a harmadik oldal tetején már kitérhetünk erre is… de még van pár kötelező kör. Aki előrendeli a Battlefield V-öt, korai hozzáférést kap a nyílt bétához, és hozzáférést a Special Assignmentshez, ami egy speciális készlet a nyolc közül a Battlefield V-ben, és pluszban öt Battlefield 1-es fegyvert is kap.

Aki a Deluxe Editiont rendeli elő (mert persze, hogy ilyen is kell), ezeken túl öt ejtőernyős kosztümöt kap (fegyver skin, camo pattern, arcfesték, fejfedő) a brit és a német osztagoknak. (Ez az öt készlet a nyolc része lesz, amikor harcba készülünk.) Itt is lesznek Special Assignmentek a briteknek, illetve a németek Fallschirmjäger katonáinak (utóbbit az észak-afrikai partok repülőtereit védők, előbbit a német légibázisokat támadók, raidelők inspirálták). A Starter Assignmentekkel jutalmakat kapunk a harctéren. Ezeken túl húsz heti Airlift is jár, mindegyik egy testreszabási tárggyal érkezik.

És akkor a végére kibökhetjük már azt is egy kézzel, hogy mikor fog megjelenni a Battlefield V. A Red Dead Redemption 2-t az Electronic Arts is megelőzte, de nem sokkal – mindössze egy héttel, ugyanis október 19-én jön ki a második világháborús FPS PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n. (PC-n az NVidiával együttműködik a DICE.) A Deluxe Editiont megvásárlók szokás szerint három nappal korábban, 16-ától játszhatják, az EA Access/Origin Access előfizetői pedig a Play First Trialt már október 11-étől nyúzhatják (ebből ugye kimarad a PlayStation 4).

A legvégére még valami – a trailert az Electronic Arts és a DICE úgy jellemezte, hogy „az Xbox One-élményt reprezentálja”, mégpedig azért, mert az EA az Xbox oldalára állt be. (Nem baj, a Sony pedig az Activision Blizzardot tudja maga mögött a Black Ops IIII-gyel…)

Forrás: Gematsu, VG247, VG247, VG247, VG247, PCGamer, WCCFTech

-PS4Pro-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház oldalán rendelhetitek meg!

konzolk2


Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: EA DICE

Stílus: FPS

Megjelenés: 2018. Október 16.

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu