Kitiltották Twitchről, beperelte őket!

A népszerű streamelő oldal (és így a tulajdonosa, az Amazon…) ellen emelte fel jogilag is a szavát James „PhantomL0rd” Varga.

Mielőtt ki lett volna tiltva Twitchről 2016 júliusában, Vargának tizenhat ezer előfizetője volt (ami számára havi 40 ezer dollárt, legalább 10-11 millió forintot jelentett…), és követőinek száma is valahol a milliós régió tájékán járt. Miért lett kitiltva? Több streamelő, köztük Varga is azzal lett megvádolva, hogy egy Counter-Strike skin-szerencsejáték siteot (a CSGOShuffle-t) hirdetett anélkül, hogy hivatalosan is közölte volna, hogy üzleti kapcsolatban állna a weboldallal.

Állítólag Varga birtokában volt az oldal, de ő továbbra is elutasít bárminemű vádat, ami a CSGOShuffle-val kapcsolatban összehozná őt. Most azt állítja, hogy a kitiltás hibás és alaptalan, ráadásul „számottevő anyagi és hírnevével kapcsolatos károkat” okozott. A vádirat szerint Varga ügyvédjei úgy vélik, a Twitch azért tiltotta ki őt, mert „egy harmadik fél illegálisan megszerzett dokumentumokon keresztül hamisan vádolta meg Vargát”.

Arról is szó esik, hogy 2017 januárjáig nem adott magyarázatot a Twitch a kitiltásra – ekkortájt arról volt szó Varga körül, hogy kamu feliratkozói voltak. Később állítólag azért került rá a banhammer, mert a Twitch felhasználói szabályzatát a (nem csak játékokkal kapcsolatos) tartalmai megsértették. „A Twitch soha nem adott formális magyarázatot a felfüggesztésre. Ehelyett a Twitch csak bizonytalan, folyamatosan változó vádakat tett a felhasználói szabályzat megsértésére hivatkozva,” írja a vádirat.

A CSGOShuffle-val kapcsolatos viszony bár fontos lenne a perben, de nehéz lenne megerősíteni. Ettől függetlenül kíváncsiak leszünk arra, hogy a Twitch nem fogja-e fű alatt lefizetni Vargát, hogy inkább maradjon csendben… elvégre az Amazon miatt megtehetné.

Forrás: GamesIndustry

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu