Horizon Zero Dawn: végre bejelentették a Frozen Wilds kiegészítő megjelenésének dátumát!

Tovább már nem kell találgatnunk, mert A Sony és a Guerilla Games bejelentette a Horizon Zero Dawn első nagy DLC-je megjelenésének időpontját.

A játék birtokosai egész konkrétan november 7-én ugorhatnak fejest az új kalandokba, amely tovább meséli Aloy sci-fi és fantasy elemeket vegyítő történetét. A 19.99 eurós ár alapján a kiegészítőért 6000 forintot kell majd legombolni, illetve a PS Plus tagoknak 10%-kal kevesebbért is vesztegetik a DLC-t.

Aloy történetének új fejezete egy teljesen új területet: Banuk földjét nyitja meg az észak hegyeken túl, amelyben az extrém időjárási elemeknek is ki leszünk téve, így, miközben nálunk a valóságban tombol a forró nyár, addig Aloy-nak az új területen a vérfagyasztó hideget kell majd túlélnie. A fiatal hősnőnek emellett egy új, fenyegető, eddig ismeretlen veszélytől is meg kell szabadítania a világot, illetve egy rejtélyt is fel kell majd fednie.

Az új helyszín mellett tehát egy teljes, új történetet és főküldetést is kapunk, sok-sok mellékküldetéssel, új gépekkel és karakterekkel. Eddig a Guerilla Games nem volt túlzottan bőkezű a The Frozen Wilds részleteivel kapcsolatban, de ahogy közeledik majd a november 7-es megjelenés, további információkkal is gazdagodhatunk majd.

A fizetős tartalom mellett a Guerilla Games rendszeres, ingyenes update-okkal is javította, gazdagította a játékot: az 1.30-as update-el New Match+ és Ultra Hard nehézségi szinteket is kaptunk, illetve egyéb játékmenetet érintő elemeken is csiszoltak a fejlesztők.

A kiegészítő lemez tehát november 7-én kerül majd fel a PlayStation Store-ra, addig is olvassátok el átfogó tesztünket a Horizon Zero Dawnról, amely nagy eséllyel megkaphatja az év játéka címet is.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu