Xbox Project Scorpio: nagyobb lesz a füstje, mint a lángja? [VIDEO]

Lehetséges, hogy a konzolgeneráció derekán az erősebb Xbox sem fog olyan elképesztő teljesítménybeli javulást felmutatni.

Az Eurogamer megszerzett pár adatot a Microsoft készülőfélben levő, erősebb Xboxáról, ami hardverileg változtatni fog a sima Xbox One-hoz képest.

Például a Scorpióban nem lesz ESRAM, ami kevés, de gyors memóriának felel meg. Csakhogy hiába nincs ilyesmi a PC-kben – ne feledjük, a Microsoft már minden exkluzívját kiadja Windows 10-en is -, az ESRAM-ra való optimalizálás a fejlesztőknek továbbra is fontos marad, ugyanis ők nem tehetik meg, hogy csak Scorpióra fejlesztenek. (A Sony-nál sincs kizárólag Pro-ra történő fejlesztés!) A fejlesztői portálon közzétett irat, ami „A 4K elérése és a GPU-skálázás több Xbox-eszközön” névre hallgat – ezen alapul az Eurogamer írása -, nem említi meg az ESRAM latenciában kimutatható előnyét. 12 giga GDDR5 RAM? Érdekesen hangzik.

Az irat újfent megemlíti a Scorpio 6 TFLOPS-os GPU-ját, ami úgy 4,5-szörös számításbeli teljesítménynövekedés lenne a sima Xbox One-hoz képest. Négyszer több L2 cache (itt is gyors, kis méretű memóriára kell gondolni), illetve az AMD Polaris termékcsaládjához hasonlóan friss GPU architektúra lesz az erősebb Xboxban. Nem valószínű, hogy az AMD új reménysége, a Zen lenne a „dobozban”… és mivel a legtöbb X1-es játék alapból 900p felbontáson renderel, a teljesítménynövekedés (részben a 8 magos, valószínűleg ugyanazt a processzort emelt órajelen történő használás miatt) így talán kivitelezheti a 4K-s felbontást HDR-rel. Csakhogy 900p-ről 4K-ra ugorva 5,76x-os pixelnövekedést látunk…

Azt is megemlíti a Microsoft, hogy nem kötelező a Scorpio extra GPU erejét felbontásra fordítani, hanem a jobb árnyékokra, tükröződésre, textúrafilterezésre és kisebb draw distance-re gyúrhatnak rá, vagy esetleg a frame rate felskálázása is kapóra jöhet: 60 Hz-en futó grafika, de 30-on futó CPU és interpolált animáció jöhetne így szóba. Azt javasolja a redmondi cég, hogy a GPU-hoz köthető dolgok a játékban fussanak dupla sebességgel, a CPU meg ehhez igazodjon – azért is áll ez fenn, mert a 30-ra rögzített frame rate-en futó játékok nem biztos, hogy tudnának fix 60 fps-sel működni (és ez a legtöbb PlayStation 4 Pro-t támogató játék esetében is eddig így van).

A felezett felbontással is trükközhet a Microsoft: egy így renderelt effekt 1080p-n 4K-ra felskálázva szerintük szebben festhet, mint egy sima Xbox One-os megoldás. A dinamikus felbontás is hasonlóan kapóra jöhet nekik.

No igen, de a PS4 Pro-nál is látott 4K-s (checkerboard) felskálázás lehet itt is bevetve, azaz technikailag nem lesz olyan erős a konzol, ahogy a Microsoft mondja. Belőhetik 400 dollárra, és erre a Sony levághatja 350-re a PS4 Pro-t a megjelenés előtt. Sakk-matt, a zöldek megint lépéshátrányban lesznek…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu