Final Fantasy XV – Egy király visszatért?

TESZT – 90 óra játékidő és a végigjátszás után, bátran állíthatom, hogy az oly sok éven keresztül fejlesztett JRPG kellemes perceket okozott számomra. Noha nem lett tökéletes darab, de a sorozat és a stílus kedvelőinek kötelezően ajánlott. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg mit sikerült alkotnia Hajime Tabatának és csapatának.

 

Nem tudom pontosan, hogy az elmúlt 8 esztendőből mennyit töltöttek közvetlenül magával a fejlesztéssel, de a fejlesztők által befektetett munka és a rajongók türelme meghozta gyümölcsét. Egy olyan részt, mely gyakorlatilag szakít a régi hagyományokkal és az előző epizódoknál egy jóval  realisztikusabb, nyitott világba kalauzolja el a játékost. Karaktereink mobiltelefonokon keresztül beszélgetnek, autóval utaznak. Mind a mellett megfér a mágia használata és a különböző termetű szörnyek létezése.

Egy hosszúra nyújtott mese

A történet szerint a koronaherceget Noctis-t irányítjuk, aki három jó barátjával vállvetve igyekszik esküvőjére, hogy elvegye feleségül Lunát, amikor a gonosz Nifelheim birodalom lerohanja szeretett városát, Insomiát. Magáról az ostromról szól a Final Fantasy XV-Kingsglaive című egész estés CGI mozi, ami részletesen bemutatja a megszállást és a későbbi rosszfiúkat. Persze ahogy haladunk előre, úgy teljesedne ki előttünk minden, de nem ez történik.

Itt el is érkeztem egyből a játék legnagyobb problémájához, a történethez és annak narratívájához. A sztori alakulásával még nem is lenne nagy baj. A bökkenő leginkább annak vezetésében rejlik. Ugyanis nem sikerült épp olyanra mint ahogy az elő van írva. Néhol ködös, botladozó és bizony sok megválaszolatlan kérdés merült fel bennem.  Más nagyobb hibát nem véltem felfedezni, tehát innentől kezdve szinte csak jókat tudok írni.

Szép új világ

Grafikai szempontból nem lehet belekötni. A Lumines motor olyan gyönyörű, hogy az már festménybe illik. Minden részletesen van kidolgozva. A homokos pusztákon át, a nagyobb városokon keresztül, egészen a hegységekig, látszik rajta a minőségi munka. Nem is beszélve, a nappalok és éjszakák váltakozásáról, valamint a dinamikus időjárásról. Ha lehet ilyet írni, akkor én normál PlayStation 4-en pörgettem ki, és így is lélegzetelállító volt a táj.

Nem lassult be és amikor épp az ellent aprítottam, akkor se tapasztaltam akadást. Arról meg már nem is beszélve, hogy a megidézhető Astral lények támadásai és a varázslatok olyan látványorgiát idéznek elő, melyet már régen láttam. Ehhez még hozzá párosul a karakterek mozgása, valamint maguknak a harcoknak a dinamikája. Mert csatákból akad bőven, hiszen nem csak a Nifelheim birodalom az egyetlen rossz dolog, ami Eos meseszép végetlennek tűnő mezein megfordul.

Rengeteg mellékküldetés vár ránk. Ezek leginkább ki fognak teljesedni abban, hogy menjünk el ide, oda, vadásszunk le néhány nem éppen kedves szörnyet. A sikeres teljesítés esetén tapasztalati pontot és pénzt kapunk. Szerencsére búcsút inthetünk a már megszokott agyatlan xp farmolásnak, hiszen a bountyk végén mindig kapunk épp eleget ahhoz, hogy normálisan szinteket lehessen lépni.

Magát a játékmenetet illetően pedig a teljesen open world forma jellemzi. Néhány óra játék után megnyílik előttünk szinte az egész világ és oda mehetünk ahová csak kedvünk tartja. Nagyságát pedig Witcher 3-hoz tudnám hasonlítani. Hatalmas lett. A végtelennek tűnő utak bejárásához nagyban hozzá fog járulni a Regalia névre keresztelt autó, amit a helyi műhelyben még fejleszteni is van lehetőség.

De mit is lehet csinálni egy ekkorára nőtt területen? Versenyezhetünk chocobo háton (a sajátomat stílszerűen Fasírtnak neveztem el), vagy éppen felderíthetünk néhány dungeont, amelyek végén néha izzasztó csaták várnak ránk,  vagy a helyi étteremben  felvehetjük az éppen aktuális vadászatra buzdító küldetéseket.

Nem a barátaid, hanem a testvéreid

Mivel teljesen nyitott világú akció-RPG-ről beszélünk, ezért nagyon fontos, hogy beszéljek a valós időben zajló harcokról is, melyeknek dinamikája elég pörgősre sikeredett. Bevallom őszintén ettől a ponttól tartottam talán a legjobban.  Igaz csak Noctist tudjuk irányítani, de ettől függetlenül időközönként adhatunk ki parancsokat a többi társunknak is.

Ha ez megtesszük, akkor egy kombinált, erősebb hatású támadást lehet kivitelezni, ami erősebb ellenfeleknél bizony mindig jól jön. A teleportálós (warp) mozdulatokat pedig célszerű okosan beosztani, mert sok Mp-t fogyaszt. Igaz a tavaly megjelent demó verzió óta sokat javítottak rajta, de a kamerakezelés néha nem úgy működik ahogy kellene.

Előfordult, hogy egy nagyobb méretű dög bokájának csapkodása esetén hibába is próbálkoztam, valahogy nem sikerült úgy helyezkednem, hogy az a kamerának is megfelelő legyen. Ergo nem láttam a karaktert.  Szerencsére az utóbbi eset elég ritkán mutatkozott meg.  Ha éppen varázsolni támad kedvünk, akkor se lehet okunk panaszra, ugyanis kedvünk szerint válogathatunk a tűz, jég vagy a különböző elektromos hatásúak közül.

Előhívásukhoz csak elő kell állítani őket a nálunk lévő tárgyak közül és fel kell tölteni a sokszor előforduló pihenőhelyek körül elhelyezett nagyobb kövekről. Viszont óvatosan kell bánni velük, mivel hatásuk akkora is lehet, hogy társainkat is sebzik.

Végszó

A Final Fantasy XV mint ahogy a cikk elején is említettem még egy-két helyen javításra szorul, de ennek ellenére végre egy olyan élvezhető játékot kapunk, ami igaz nem dönti le a hetedik részt a trónról, viszont méltó módon emeli ki a számozott sorozatot abból a mederből, melybe a XIII rész után süllyedni kezdett. Egy jól megérdemelt szabadság kijár a fejlesztőknek, hiszen látszik rajta a sok és aprólékos munka. Ja nem várjatok mégse, hiszen van még egy Final Fantasy VII Remake, amit tavaly bejelentettek.

-Parzifal-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Lenyűgöző látvány
+ Pörgős, dinamikus harc
+ Élettel megtöltött nyitott világ

Kontra:

– Gyenge narratíva
– Néhol akadozó kamera
– Rövid történet


Kiadó: Square Enix, Koch Media

Fejlesztő: Square Enix

Stílus: Akció, Role-Playing

Megjelenés: 2016. november 29.

Final Fantasy XV

Játékélmény - 8.8
Grafika - 8.6
Történet - 7.2
Zene/audió - 8.2
Hangulat - 9.1

8.4

KIVÁLÓ

A Final Fantasy XV mint ahogy a cikk elején is említettem még egy-két helyen javításra szorul, de ennek ellenére végre egy olyan élvezhető játékot kapunk, ami igaz nem dönti le a hetedik részt a trónról, viszont méltó módon emeli ki a számozott sorozatot abból a mederből, melybe a XIII rész után süllyedni kezdett. Egy jól megérdemelt szabadság kijár a fejlesztőknek, hiszen látszik rajta a sok és aprólékos munka. Ja nem várjatok mégse, hiszen van még egy Final Fantasy VII Remake, amit tavaly bejelentettek.

User Rating: 4.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu