A Nagy Fal – Vajon milyen gonosztól véd? (Első rész.)

FILMELŐZETES – Az ősi Észak-Kínában William Garin (Matt Damon) zsoldosként vezet egy csapat harcost, akik gazdagságra, hatalomra és dicsőségre éhesek. Egy Bochard nevű francia katona tudomást szerez egy új puszító fegyverről, a puskaporról, amely annyira erős, hogy használatával mindent elérhetnek, amire eddig vágyakoztak. A legendás, robbanékony puskapor olyan ritka és értékes ebben az időben, hogy a háború Szent Gráljává válik, olyan halálos kinccsé, mely sok katonát vezet majd végzetébe.

 

Alig élik túl a sivatagi törzs támadását, az egyik este a csapat katonáit egy láthatatlan ellenség támadja meg a táborhelyen. Miután elveszítik társaikat a támadásban, Garin és Tovar (Pedro Pascal) egy különös mágneses követ fedeznek fel egy másik zsákmánnyal, az őket megtámadó, vérszomjas lény leszakadt karmával együtt. Valami olyan dolgot, amit addig még sosem láttak…

Ez a karma? Vagy csak egy különös lény karma?

A két túlélő eléri a kínai nagy falat, ahol egy ismeretlen hadsereg, a Névtelen Rend katonái kerítik körbe őket. Az úgynevezett Erődváros olyan hihetetlen technológiával felépített, nyüzsgő katonai erődítmény, amely segít megvédeni a lakosait valamiféle meghatározhatatlan, falon túli gonosztól.
Elfogásuk után a két katonát egy három tagú bíróság hallgatja ki a barikád belsejében: Shao Ezredes (Hanyu Zhang), a Névtelen Rend parancsnoka, Wang hadvezér (Andy Lau), az erődítmény tudósa és történésze, valamint a női harcos, Lin Mae (Jing Tian), aki az öt zászlóalj rettenthetetlen női harcosokból álló Daru Alakulatát vezeti.

A vezetők nemcsak a lény végtagjáról kérdezősködnek, de arról is, amit Garin fedezett fel, mielőtt megölte a szörnyet. Arról a valamiről, ami nagyon izgatja az erődítmény bölcsét és tudósát, Wangot – a misztikus mágnesről, amely hasznosnak bizonyult a rosszindulatú ellenséggel való küzdelemben. Shao ugyanakkor le van nyűgözve a levágott karomtól is, amely egy vad fajtól, a Tao Teitől származik, egy ősi, mitikus szörnytől, amely a Jade Hegyében él, és minden hatvanadik évben nyolc napra felébred, hogy megbüntesse az emberiséget kapzsisága miatt.

A Tao Tei olyan faj, amely rendkívüli támadóerővel és telepatikus képességekkel rendelkezik.  Létezését évszázadokon át titokban tartották a lakosság előtt, csupán legendák és szóbeszédek keringtek róla. Garin zsákmányának köszönhetően ez az első alkalom, hogy a kínai harcosok egy nem emberi lény karmát tarthatják a kezükben. Az az ember pedig, aki közelharcban megölt egy Tao Teit, nagy harcos lehet.

Élet, vagy halál?

Garin és Tovar lassan ráébrednek, hogy soha nem fognak élve kijutni a fallal körbevett városból. Fogságuk alatt megbarátkoznak egy Ballard nevű fogollyal (Willem Dafoe), aki az egyetlen esélye lehet a túlélésüknek és szabadságuknak. Ballard megosztja velük szökési tervét, miközben felfedi, hogy tudomása van egy nagyon hatásos, új fegyverről, a puskaporról, amiért a két katona már bejárta a fél világot. Ballard azt tervezi, hogy ellopja fogvatartói „fekete poros” fegyverét, és elmenekül az erődítményből.

Miközben Ballard beavatja Tovart a tervébe, Garin elkezdi megkérdőjelezni saját hűségét –  amikor tanúja lesz annak, hogy a vár harcosai mennyire áldozatkészek, egységesek és becsületesek voltak, miután egy brutális roham során segített a rendnek megvédeni katonáit a Tao Teitől, bebizonyítva magának saját hősiességét is. Egy robbanásszerű végső rohamban Garinnak el kell döntenie, lemond-e becsületéről és elmenekül Ballarddal és Tovarral, vagy legyőzi kétségeit, és csatlakozik a Névtelen Rendhez. Választása az élet és a halál közötti döntést is jelenti egyben…

„Kínai fal választ el minket” (Tyereskova)

A Legendary Pictures, az Universal Pictures, a China Film Co., Ltd., valamint a Le Vision Pictures produkciója által elképzelt kínai nagy fal évszázadokig hatalmas veszélyt rejtegetett. A történet a Song Dinasztia uralkodásának idején (i. sz. 1100 körül) játszódik, de helyszíne egy alternatív Kína, ahol a fal építésének valódi célja egy mitikus kínai szörny, a Tao Tei elleni védelem volt. A kínai kultúra gyökeréből merített, gonosz, vízköpőszerű figura 60 évente felébred a Jade Hegy szívében, hogy megtámadja a hadseregeket, és emberekkel táplálkozzon. A Tao Tei mitikus szörnyalakja a mohóság, falánkság szimbóluma.

„Emlékszem, gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy a csodálatos kínai nagy fal az egyetlen ember által készített építmény, mely az űrből is látszódik” – meséli a Legendary Pictures ügyvezetője és a film egyik producere, Thomas Tull. „Mitológiánkban szeretjük a szörnyeket, így eljátszottam a gondolattal, mi van, ha Kína e csodálatos építménye valójában a szörnyek visszatartása miatt épült.”

A szörny legendája

„A forgatókönyv fejlesztése alatt a nyugati írók fedezték fel a Taotie (ez az eredeti neve) szörny legendáját” – teszi hozzá a film másik producere, Peter Lehr, akik 25 éve dolgozik Kínában. „A Taotie igen ismert Kínában. Az ötletet az írók egy Shan-hai Jing című könyvből merítették, amely 2500 évvel ezelőtt született, és különféle szörnyekről, manókról és démonokról szól, köztük a Tao Teiről, akit a könyv és a történelmi feljegyzések is igen falánknak ábrázolnak. Annyira sokat eszik, hogy miután már nem talál semmi ennivalót, saját magát eszi meg” – mondja Lehr.

Charles Roven szerint – aki olyan kaszasikerek producere volt, mint a Sötét lovag-trilógia, az Öngyilkos osztag, a Batman vs. Superman, a Wonder Woman és az Igazság ligája – „a történet egy olyan történelmi kor idején játszódik, amikor Kína az emberi társadalmak legnagyobbika volt, és olyan dolgokat hozott létre, amiket a Nyugat sosem látott azelőtt. Az általuk feltalált lőpor motiválja eleinte a zsoldosokat, akik kezdetben csak maguknak akarják a dicsőséget. Ám az emberség megőrzését előtérbe helyező, titkos társadalommal történő találkozás újraértékelteti velük a dolgokat”.

„Zhang Yimou úgy képes megragadni egy velejéig kínai történetet, hogy közben a nemzetközi közönség is imádni fogja a filmet. (Peter Lehr, a film producere)

„Amikor elkezdtük a munkát, a Legendary olyan filmet akart készíteni, amely igazi keleti-nyugati együttműködés – mondja Tull. – Egy filmet, amely nem csak helyi érdekeltségű történet, de világméretű vonzereje is van. Zhang Yimou tökéletes rendező volt erre a feladatra.”

(Folytatjuk…)

FORRÁS: UIP

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu