Blizzard: Warcraft 4 igen, 1-2 remaster nem!

A Blizzard néhány tervét elárulta a Blizzconon a Warcraft franchise-zal kapcsolatban.

Az Eurogamer szerint Frank Pearce, a Blizzard egyik alapítója úgy véli: bár szerencsések az eredeti forráskódok birtoklásával, mégis egyszerűen nem szórakoztató a mai környezetben például az első Warcraft játék, az Orcs & Humans. (A II sem!)

Pearce hozzátette, hogy limitált erőforrásaikkal „inkább elképesztő tartalmakon” dolgoznának a World of WarcraftOverwatch páros részére. (Ennek azért ellent mond, hogy az első Diablot belerakják a Diablo III-ba. Ki érti ezt?)

A Blizzard vezérigazgatója, Mike Morhaime viszont szeretné, ha lenne Warcraft IV, de szerinte nem lenne ez egyhamar kész. Ahogy ő mondja, jelenleg inkább a Starcraft II-n és a Heroes of the Stormon dolgoznának. Most nem a Warcraft IV elkészítésén van a fókusz. Ehhez hozzá kell még tennünk, hogy a Warcraft III: The Frozen Throne kiegészítő már tizenhárom éve, hogy megjelent, úgyhogy azóta eltelt már egy kis idő…

Talán 2018-19 környékén már hallhatunk a Warcraft IV-ről, miszerint hivatalosan készül. Elvégre a Diablo III is jó 11-12 évvel a II után jött!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu