FILMKRITIKA – Az Öngyilkos osztag élő bizonyítéka annak, hogy Hollywood még mindig tud meglepetést okozni. Vajon a feje tetejére állított szuperhősös eposz helyetti laza szupergonosz történet miatt írom ezt? Vagy Jared Leto egyedi színészi játéka miatt, ahogy a Jokert alakítja? Vagy a laza, egyedi rendezés és vágás miatt? Nem, sajnos ezek egyikéről sincs szó. Az Öngyilkos osztag igazi kellemetlen meglepetés, mert az eddigi laza, lelkesítő trailerek után egy hatalmas DC élményre számítottam, ehhez képest ez a film döbbenetes csalódás.

 

Papíron az ötlet frenetikus volt. A piszkos tizenkettőt idéző akciófilmet ígértek, amelyben szupergonoszok kénytelenek szövetkezni egymással, hogy megvédjék az emberiséget a metahumánok támadásától és a teamet egy a képregényekből, illetve a Batman: Arkham Origins-ból és a Batman: Arkham Origins Blackgate-ből is ismert gátlástalan kormányügynök: Amanda Waller vezetésével, aki saját maga szedte össze a rosszfiúkat és az egy darab rosszlányt.

Ez a remeknek hangzó alapszitut tovább erősítette, hogy David Ayer kifejezetten jó színészeket szedett össze a szupergonoszok alakítására (köztük az egyszerre szexi és tényleg tehetséges Margot Robbie) a hab a tortán pedig az extravagáns vizuális világ lett volna, amelyre olyan legendás csapatok híres számai adták a talpalávalót, mint például a Queen Bohemnian Rapsody-ja. Most komolyan: mit lehet ezen elrontani? Nos: sikerült majdnem mindent…

TÖRT-ténet

Az Öngyilkos osztag igazi rákfenéje, hogy hiába volt kiváló az alapötlet, David Ayer mégsem tudott igazán mit kezdeni a történettel. Nem nagyon akarok spoilerkedni, de már maga az alapkonfliktus is idegesítően béna, ugyanis a filmben nem kellene semmitől sem tartania az USA-nak, ha maga Amanda Waller nem hozza létre a csapatot, ugyanis a főgonosz igen hamar az egyik csapattag, illetve annak testvére  lesz. Az a két karakter hozza létre azt a konfliktust, amelyik elég klisés és unalmas apokaliptikus fenyegetéssé válik és mindenről egyedül Amanda Waller tehet, aki épp azért hozta létre a csapatot, hogy ezt megakadályozza.

Ayer ráadásul a film elején görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy a szupergonoszokat is egyenként bemutassa, inkoherens, rosszul összevágott karakterbemutatókon keresztül, amelyek engem valahogy a bunyós játétok (Mortal Kombat) hasonló bemutatóira emlékeztettek. Egy verekedős játékban nincs is baj az ilyen videókkal, de filmen borzasztóan igénytelen, amikor egymás után bevágnak öt-hat ilyet.

A film második része sem mesél el nekünk egy túlzottan eredeti, vagy élvezetes történetet. Az egyre arrogánsabb és idegesítőbb Amanda Waller képtelen kezelni az eseményeket, miközben gonoszokból hősökké vált Öngyilkos osztag csapattagoknak a The Last of Us clickerjeire emlékeztető mutánsokkal és az X-men-féle Apokalipszisra szinten erősen hajazó főgonosszal és testvérével kell megküzdniük. (Itt tenném hozzá, hogy mennyire szánalmas, hogy David Ayer a Marvel-filmeket ekézte, amikor az ő főgonosza még Apokalipszisnél is egysíkúbb és unalmasabb lett.)

A film sztorija alig üti meg egy B kategóriás videójátékokét, olyan érzésem volt, mintha csak pályákat néznék kívülről egy játékban. Jellemfejlődés alig van a filmben, ami pedig van, az is annyira sematikus, vagy logikátlan, hogy kár is volt beleerőltetni.

Joker keveset viccel

A színészek alakítása vegyes képet mutat. El kell ismerni, hogy páran tényleg jól alakították saját szerepüket, mint például a szexi és tényleg tehetséges Margot Robbie Harley Quinnként, vagy Jai Courtney aki szintén nagyon ott volt, mint Bumeráng. A sokat hype-olt Jared Letót elképesztően kevés ideig láthatjuk, de egyébként sem voltam annyira elájulva az alakításától. Engem inkább emlékeztetett valamilyen agyontetovált, őrült drogkartell vezérére, mint DC-féle Jokerre.

OK, rendben, Joker filmről filmre, vagy játékra mindig más volt, akár Jack Nicholsonra, a fiatalon, Joker-szerepe miatt elhunyt Heath Ledgerre, vagy a Mark Hamill zseniális alakításaira gondolok vissza az Arkham-játékokban és animációs filmekben. De Jared Letóból – legalábbis az alapján, amit ebben a pár jelenetben láttam tőle – szerintem akkor is hiányzik valami plusz elegancia, rafináltság, őrült humor, ami az előbb említett zseniális színészek mindegyikére jellemző volt. Jared Leto időnként mintha Heath Ledgert próbálta volna túltolni, máskor Gary Oldmanra emlékeztetett Tarantino Tiszta románcából, de valahogy egyszer sem jött le róla, hogy ő a DC-féle Joker.

Összességében azért elmondható, hogy Leto legalább igyekezett valamit kihozni a saját szerepéből, akik viszont az összes filmjében, mindig, újra és újra saját magát alakítja (és ez alól az Öngyilkos osztag sem kivétel): Will Smith. Komolyan, egyszer jöhetne már egy rendező, aki leülne vele és elmagyarázná neki, hogy már nem 1999-ben van a Wild, Wild West forgatásán, mert azóta csont ugyanazt a karaktert alakítja és már borzasztóan fárasztó.

Kár volt a Deadpoolt majmolni

Egyértelmű a filmből (és eddig is lehetett tudni) hogy a Warner vezetősége a Deadpoolt (illetve leginkább annak kasszasikerét) akarta lekoppintani és emiatt adta ki ukázba, hogy az Öngyilkos osztagnak is olyannak kell lennie. A Deadpoolt egyébként szerintem szintén egyszerre kaotikus és egysíkú, rosszul megírt sztori jellemezte, de ott ez azért nem ütött annyira ki, mert a Marvel filmje tényleg vicces volt, amely a Deadpool karakterének legfőbb jellemzője, ezt pedig Ryan Reynolds nagyszerűen hozta a abban a filmben. Az Öngyilkos osztagból viszont humor tekintetében sem nagyon brillírozott.

Gyenge forgatókönyv, rossz színészválasztások, gyakran bosszantóan gyenge dialógusok, unalmas főgonosz és vacak vágás a legfőbb negatív jellemzői ennek az annyira várt DC mozinak, amely számomra az év legnagyobb csalódása. Meglepetésnek tehát meglepetés volt, de sajnos a rosszabbik fajtából.

-BadSector-