Minden, amit eddig tudunk a Gran Turismo Sportról egy helyen! [VIDEO]

UPDATE: Nem is csoda, hogy nem hallottunk a bétáról. Most érkezett a hír, hogy a Polyphony inkább a teljes játékra szánná az időt, így nem lesz lehetőségünk kipróbálni a GT Sportot a megjelenés előtt.

EREDETI HÍR: A Polyphony Digital tegnap megtartotta a bemutatót a Gran Turismo Sportból, így elég sok új részletet megtudtunk az új GT-dózisról, amely tényleg idén fog érkezni! No, ugorjunk rögtön a kellős közepébe.

Először is a tavaly említett részletek hiányoznak a puzzleből: bár 2015-ben hallottuk, hogy idén lesz Gran Turismo Sport béta, erről, illetve a PlayStation VR-támogatásról egyetlen szó nem esett a műsor során. Továbbá ki kell hangsúlyozni, hogy ez nem a Gran Turismo 7, bár a PD főnöke, Kazunori Yamauchi korábban olyat is mondott, hogy 2014-2015 tájékán már jelentkeznének vele. Nos, ez nem jött be!

A Gran Turismo Sportból lesz Limited Edition kiadás is, ami 70 dollár/euró/errefelé esélyesen 21-22 ezer forint lesz. Ebben nyolc autót, egy millió kreditet, egy játékban felhasználható matricakészletet, egy bukósisakot a karakterünknek, illetve egy Steelbookot kapunk. Előrendelői bónuszként korai hozzáférésben a Ford Mustang Group B Rally Car, a Toyota FT-1 Vision GT Group 3 és a Peugeot 908 HDi FAP LMP1 érkezik. Aki a Store-ról rendel elő, ezen felül harminc GT-témájú PS4 avatart, egy GT Sport dinamikus témát és plusz fél millió kreditet is kap.

Korábban már mondtuk, hogy idén jön a játék. De mikor is? A német PlayStationFriends oldal októberi dátuma tévedés volt; a hivatalos megjelenés november tizenötödike Japánban, Ázsiában és Észak-Amerikában, Európába pedig tizennyolcadikán gurul be az új Polyphony Digital játék, amelyből egy trailert, illetve a Limited Edition dobozképét is meg lehet a hír alatt tekinteni. A további képeket itt lehet meglesni.

ps4pro-eu-GT-Sport-Limited-Edition

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu