The Walking Dead: Michonne – Episode 2: Give No Shelter – Rövid hentelés

TESZT – Kb. fél órával az epizód végigjátszása után vetem virtuális papírra soraim és főképp három gondolat szállingózik bennem jobbra-balra: ez de rövid volt; jobb a kezdeteknél; jól döntöttem-e a végén? Ennyi. Mégis egy kicsit gondban vagyok. Nem tudom hová tenni ezt a Telltale-epizódot…

Szóval az első részről nem voltam jó véleménnyel, most pedig a másodikról sem. Pedig jobb az elsőnél! Aztán meg odakerül valami más a mérleg másik oldalára. Michonne rövid idő alatt elég sok mindent megtett. Na de akkor kezdjünk bele a taglalásába.

Michonne, Pete és Sam hármasát utoléri Angry Joe Randall és csapata, Sam pedig bekap egy találatot - eljutunk a családjának házáig, túlesünk egy műtéten, aztán megint jön egy komolyabb flashback.

Menekülés

Az eleinte nem éppen szimpatikus Sam karakterfejlődése jó irányba történt a rövid epizód alatt. Nekem nem tűnt jó partnernek az első felvonásban a fiatal hölgy, de végül egy kis csapatmunkának köszönhetően sikerül megpattanni az abNormális (na, ezért a szóviccért a fejem fogják leszedni) hajóról. Persze addig lesz egy-két menet bunyó és hentelés. És akkor itt lenne egy megfigyelésem. Néhol fekete keretet kapunk, valahogy úgy, mint a The Evil Within és a The Order: 1886 esetében. De erre itt mi szükség van? Technikailag nem megterhelő a játék egyik platformon sem! A játékmenetre nincs hatással, sőt, szerintem a látvány inkább hülyén jön ki. Nem értem, mit akartak a fejlesztők elérni ezzel.

ps4pro-the-walking-dead-michonne-4

Menedék

Michonne, Pete és Sam hármasát utoléri Angry Joe Randall és csapata, Sam pedig bekap egy találatot – eljutunk a családjának házáig, túlesünk egy műtéten, aztán megint jön egy komolyabb flashback. Michonne még mindig gyenge lábakon áll lelkileg és a kis visszaemlékezés kicsit kibővíti a múltbeli történéseket, de mégis, megdobja az amúgy rohamtempóban nyitó start után picit belassuló tempót ez a… hallucináció? Persze kijutunk belőle, de bár ne tennénk. Az első részben is kiesett pár szereplő a történetből, itt szintúgy bekövetkezik. Sajnos. A menedék számunkra minden, csak nem menedék lesz – inkább az van, hogy ahová eljutunk, ott baj terem.

Michonne, Pete és Sam hármasát utoléri Angry Joe Randall és csapata, Sam pedig bekap egy találatot - eljutunk a családjának házáig, túlesünk egy műtéten, aztán megint jön egy komolyabb flashback.

Menthetetlen

Angry Joe Randall főleg az epizód végén fog nagyobb szerepet játszani és kíváncsi leszek arra, hogy egy hónap múlva miként zárja le a Telltale a történetszálat. Lesz ugyanis egy-két döntés, ami tuti ki fog hatni a miniszéria fináléjára. Most mondhatnám, hogy mik ezek az események, de nem tenném meg. Inkább kibökném végre, milyen hosszú ez az epizód. Ha kivesszük a stáblistát, az előző rész eseményeit és a következő rész teaserét, EGY ÓRÁS AZ EPIZÓD! Úristen. Én még azt hittem, hogy az első fejezet rövid volt, de a Telltale alulmúlta önmagát. Eközben a Minecraft Story Mode új része szerintem megvan másfél-két óra, de persze, lehetne mondani, hogy ez csak egy mini-sorozat, de én meg miniben is teszek arra, hogy ebből nehéz többet kihozni. Mindössze egyszer volt ilyen körül kell nézni és csinálni X dolgot játékmenet-részlet, ezen is érződik, hogy a Give No Shelter egy rövid távon ható fájdalomcsillapítóval ér fel a legjobb esetben.

Michonne, Pete és Sam hármasát utoléri Angry Joe Randall és csapata, Sam pedig bekap egy találatot - eljutunk a családjának házáig, túlesünk egy műtéten, aztán megint jön egy komolyabb flashback.

Majdnem

Az animációk itt-ott hibáznak, a töltési idő itt-ott kicsivel több lett a megszokottnál, plusz ehhez hozzá jön a váratlanul rövid epizód. Jó lett ez a rész, szóval egy 7-essel kezdődik az értékelésem, de mégis, ez még mindig nem sok. Hacsak a fináléra nem hoznak össze valami durvát, akkor a Michonne minisorozat csak azoknak lesz ajánlott teljes egészében, akik TWD-fanok, mert akkor ilyen 6-7 pont közötti értékelést fog kapni a három epizódot egybe vetve a sorozat. Az pedig nem épp valami, amit a Telltale-től megszoktunk.

Még mindig nem hiszem, hogy ez csak ennyi lenne. A vétel csak akkor javasolt, ha esetleg a Telltale-játékok bejönnek, mindenki másnak csak akkor, ha nincs más, ami érdekelne a játékkínálatból…

-V-

Pro:

+ Újabb LucasArts gyöngyszem modern platformokra
+ Lehetőség a grafikai váltásra
+ Felfrissített soundtrack, kezelőfelület és látványvilág

Kontra:

– A hangerővel kellett volna foglalkozni…
– Néhány puzzle még ma is fura megoldást követel
– A sztori annyira nem nagy etwasz


Kiadó: Telltale Games

Fejlesztő: Telltale Games

Stílus: Epizodikus, akció-kaland, QTE

Megjelenés: 2016. március 22. 2016. március 29. (PS4, PS3)

The Walking Dead: Michonne - Episode 2

Játékmenet - 5
Grafika - 7
Sztori - 7.6
Zene/Audio: - 8.4
Hangulat: - 7

7

Michonne kezd magához térni, de még mindig betegeskedik. Én várnék vele a fináléig.

User Rating: 3.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu