DiRT Rally – Vissza az alapokhoz!

ELŐZETES – Meglepetésszerűen lépett elő a Codemasters a DiRT Rallyval, amelyről egy szót nem bökött ki addig, amíg ki nem tolta azt a Steam Early Access rendszerére. Persze a Codies már bejelentette, hogy konzolra is érkezni fog eme játék, ami félredobta a stílust és ehelyett egy kemény rallyjátékot prezentált…

 

Az első élményem eme játékkal az volt, hogy egy jó öreg, ám mégis megbízható Mini Cooper-ral elfékeztem egy élesebb kanyart, így lerepültem a pályáról, majd olyan módon megtörtem a kocsit, hogy ott helyben be is kellett fejeznem a versenyt! Hoppá! Ilyet manapság nem láttam rallyjátékokban, a WRC4-ben próbáltam ronggyá törni a kocsimat, de egyszerűen nem tudtam DNF-re aprítani azt. Ez már felettébb fel is hívta a figyelmem a „DiRT 4-re”…

ps4pro.eu_previews_reviews_dirt_rally_1

Tényleg „büntet”

Annak ellenére, hogy még messze készülőfélben van a játék, azt már most elmondhatom, hogy a játék nagyon komoly módon fut – hogy mikor jön PS4-re, az csak és kizárólag azon múlik, hogy a PC változatot mikor fejezik be. Ez remek kiindulási pont lesz, mert már lesz egy kész játékuk, amit testreszabhatnak úgy, hogy konzolokon is üssön. De miért is fut komolyan?

Kezdjük ott, hogy a játék büntet. Nem lehet csak úgy resetelni a kocsinkat, hogy visszarakjon a pályára, mert ha ehhez folyamodunk, kapásból kapunk egy olyan baráti 10-12 másodperces időbüntetést.

ps4pro.eu_previews_reviews_dirt_rally_2

Ez a játék nem valami egyszerű arcade játék, hanem éppen ellenkezőleg. Ez egy kőkemény szimulátornak ígérkezik – valami olyasmi szintet, amit még 2005-ben a Richard Burns Rally talán nem fog megütni, de az biztos, hogy komolyabb lesz az eddigi DiRT részeknél. Itt nincsen Gymkhanázás és őrült driftelés jobbra-balra: csak te, az autó és a pályák.

A pályák – nem egyszerűek és nem is rövidek, egy kisebb hiba esetén is bukhatunk annyit, hogy már nem lehet felzárkózni és igen, az autó törik keményen.

ps4pro.eu_previews_reviews_dirt_rally_3

„Mitfahrer, rázva, keverve”

Ami számomra a legzavaróbb volt, az a mitfahrerem hangja – erősen angolos akcentussal elég gyorsan löki mifelénk az információkat, szóval van ebben pozitívum és negatívum is. A kiírások viszont, nem is tudom… bár stílusosan festenek, de valamiért engem a Super Mario World 2: Yoshi’s Island krétarajzai ötlöttek be, bár itt is tartalmas és kb. ösztönből érthető, hogy melyik mit is akar jelenteni, de szóban még jobb.

Jelenleg tartalmilag három ország érhető el, összesen harminchat pályával. Ez önmagában nem mond semmit, de ezt látni kell, főleg azért is, mert bizony az időjárás is közrejátszik, mert elkezdhet szakadni az eső a szakasz közben és akkor még a napszakokról sem beszéltem, mert igen, itt ilyen is van – reggeltől estig bármelyik időpontban ki kell gurulnunk az útra, ha meg van javítva az autónk, ha nincs.

Javítás: ha túllépjük az időkeretet, természetesen ezt sem fogja a DiRT Rally tolerálni, mert akkor jön az időbüntetés… ja és nincs is sok idő arra, hogy reparáljuk a kocsit, tehát ha elefántpuszival támogattuk meg a környező fákat, akkor egyrészt a járgány nem lesz életképes (érezhetően lassabb lesz, irányhítatatlanabb, tovább a kasztni is rongálódik), másrészt meg lábon lőjük magunkat ezzel.

ps4pro.eu_previews_reviews_dirt_rally_4

Murvakoptató

Görögország, Wales és Monaco útjait koptathatjuk, a nehézségi szint pedig: open, clubman, professional, elite, master – be lehet hangolni ezt egész jól. Autók? A 60-as évektől is vannak már itt kocsik (a korábban említett Mini után a Lancia Fulvia HF), aztán a 70-es években a Fiat 131 Abarth, a kutyacsont Ford Escort MK2 és a Lancia Stratos, a 80-as években a BMW E30 M3 és a Ford Sierra Cosworth RS500, a Group B kategóriából többek között az Audi Quattro és a Lancia Delta S4 (itt nem mondtam el mindegyiket!), az A csoportban a Ford Escort RS Cosworth, az 1995-ös, akkor világbajnoki címet nyerő Subaru Impreza és a Lancia Delta HF Integrale, a 2010-es kínálatban a Mini és a Ford Fiesta vár.

Több kategória, több vezetési stílus – kíváncsiak leszünk arra, hogy a Hillclimb-ba vajon bepasszírozzák-e a Pikes Peak pályát: a Gran Turismo 2 után ütne!

ps4pro.eu_previews_reviews__and_more!_dirt_rally_NYITO

Sikeresen vette az első kört

A játék fizikája rendben van, meglepően keménynek ígérkezik a DiRT Rally. Reménykedünk, hogy lesz jó 8-9 országnyi út, amin száguldhatunk, és ha ezt megfejelik egy esetleg jobb navigátorhanggal és több meglepetésautóval (tuti lesz itt még újítás), akkor az idei évben az új fejlesztőknél készülő WRC5-nek sok esélye nem lesz.

Amúgy a játék a szimulációt támogatja, mert ha belsős nézetet, kézi motorindítást, nulla ABS-t és semmilyen segítséget sem használunk, akkor bizony több bónuszt ad a játék sikerünk esetén – profiknak gyorsabban összejöhet minden. Érdekes megoldás. Talán még idén számíthatunk a Codemasters új játékára: erre bizalommal várunk, ami nem nagyon mondható el a F1 2015-ről…

-V-


„Ami miatt üthet

+ Nagyon komoly fizika
+ A WRC-licensz hiányának ellenére ígéretes kínálat
+ Hillclimb a későbbiekben!

Ami miatt csalódást kelthet”

– Nem lesz egyszerű megszokni
– A navigátor hangját talán lecserélik…
– …illetve a kiírásait is

Kiadó: Codemasters

Fejlesztő: Codemasters

Stílus: Rally szimuláció, autóverseny

Megjelenés: TBA

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu