Street Fighter V – Az Unreal Engine 4 szuperkombója?

Remekül összejött a Capcom-nak: először sikerült kiszivárognia a Street Fighter V-nek, majd emiatt ezt hivatalosan be kellett jelenteniük (miközben azért többet is felfedtek azóta!), és az egészet végül megfejelték az SF IV megszámolhatatlanul sokadik, ezúttal ingyenes – és nem utolsósorban utolsó! – kiegészítőjével, az Omegával… de már úton a folytatás.

Egy valami biztos, hogy ugyanaz marad, mint a IV, a III és a II esetében: először a Capcom kiadja a „vanilla” V-t, majd elkezdi ezt kiegekkel tovább fejlesztgetni. Ez szinte már hagyománnyá vált részükről – a kilencvenes években, amikor még bőven nem volt DLC, sőt, nagyon Internet sem errefelé, már akkor is több kiadása volt az amúgy klasszikussá vált SF II-nek.

ps4pro.eu_street-fighter-5_2

UE4?

Amikor a Namco Bandai bejelentette, hogy a sorozatot lezáró Tekken 7 az Unreal Engine 4-et fogja használni, picit döbbent tekintetem szegült a monitorra. Most komolyan inkább licenszelnek az Epic-től egy engine-t a saját feljavítása/újraírása helyett?

…de amikor az imént (komolyan, kb. egy órája jelent meg a hír róla!) olvastam, hogy bizony a Street Fighter V is ezt az utat követi, az azért már elég komoly. Csak egy gondolat jár a fejemben, amikor ezt a két pontot összekötöm, a még mindig se híre, se hamva Tekken X Street Fighter – logikus, nem? A két sorozat legújabb része ugyanazt az engine-t használván könnyedén lehet majd egy játékba pakolható…

A hivatalos indoklás szerint a lehető legjobb játékélményt és a legújabb technológiát szeretnék alkalmazni a siker érdekében. Ez még rendben is volna, viszont felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mennyire tudják testreszabni? Ez ugyanis a hátulütője lehet az egésznek: egy saját motor esetében ugyanis ki lehet küszöbölni a kompatibilitási, vagy egyéb esedékes hibát, hiszen egy saját alkotást átírni könnyebb, mint más alapjaira építkezni. Majd meglátjuk. Mindenestre érdekes ötlet…

ps4pro.eu_street-fighter-5_4

Xboxra nem?

A PlayStation Experience-en bemutatott játék (amely azért nagyobbat durrant, mint a Square Enix FF VII bejelentése, amit inkább nem kommentálnék) nem is véletlenül lett itt hivatalosan bemutatva: a Street Fighter V ugyanis PS4-re és PC-re fog csak érkezni, Xbox One-ra a jelen állás szerint nem! De ne feledjük, ez minden bizonnyal csak időzített exkluzivitás lesz, hiszen azt nehezen tudnám elképzelni, hogy a később szinte 100% eséllyel érkező Super SF V ne legyen már Xbox-ra…

ps4pro.eu_street-fighter-5_5

Más, mint a többi

A játékmenetből – legalábbis abból, amennyit prezentáltak – azért kimutatkozódik, hogy más lesz ez, mint az eddigiek. A IV-hez képest az V arculata komolyabbnak tűnik, mintha a II köszönne vissza. Ez jó előjel.
Ami feltűnő volt, az Ryu és Chun-Li másfajta testtartása volt, amely az EX csíkból használt bőven – ez minden bizonnyal erősebb mozdulatokat hoz majd elő. A másik újdonság a Revenge csík volt – a bosszúállás az Ultra kombókban nyilvánul majd meg. És ez még csak a felszín, a jéghegyet nem látjuk a víz alatt, hogy meddig terjed le.

Akciódúsabb, pörgősebb játéknak ígérkezik az SF V – mintha visszamenne az időben, miközben új marad. Majd jövőre kiderül, hogy miként jött össze nekik. Vajh tényleg a PlayStation a Street Fighter természetes helye, mint ahogy ezt az angol PS főnök mondta…?

-V-

Ezért érdemes rá figyelni:

+ Komolyabb arculat
+ A Revenge csík
+ Unreal Engine 4: az első AAA-s címben!

Emiatt lehet csalódás:

– Itt is tuti lesz pár újabb verzió
– Mit tud Unreal Engine 4?
– Ultra SF IV is jön PS4-re: rivalizálás?

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu