Project CARS – Kiadó nélkül kiadja a gőzt

A Project CARS a 2014-es év egyik meglepetés címe lehetett volna… Ha nem tolják el 2015-re. De mivel megtették, így a Slightly Mad Studios minket is picit idegessé tett. A közösségi fejlesztés elvét tökéletesen definiáló játék talán az eddigi legkomolyabb látvánnyal rendelkezik!

Ismerős a fejlesztők neve? Ha nem, akkor elég mindössze annyit mondanom, hogy a két Shift játékot ők pakolták össze még 2009-ben és 2011-ben. Ezután mintha kátyúba kerültek volna a Test Drive: Ferrari Racing Legends-szel, de most úgy tűnik, hogy elég komolyan visszapakolták magukat az útra!

ps4pro.eu_Project_Cars_2

Támogassa a fejlesztőket Ön is!

Ezúttal nem a hagyományos módon mennek az angol srácok, így nem kerestek kiadót a projektjükhöz. Így egyrészt nem lesz semmiféle kötelezettség adott dolgok implementálására, másrészt így nagyobb százalékú hasznot tehetnek zsebre… Már ha sikerül nyereségesre fordítaniuk az üzletüket.

Abban is különleges lesz a Project CARS, hogy a fejlesztők és a játékosok közösen dobtak össze pénzt a játék elkészítésére: ebből adódóan abszolút kimeríthetik a „fanservice” fogalmát. A Tool Packs névre hallgató készletek megvásárlásával többféle módon segíthetnek be a munkába, legyen az tesztelés, marketing, vagy akár bevételforrás! Igen, az első három évben ugyanis adott mértékű pénz kiköhögése után negyedévente visszakapnak majd azok, akik beleöltek nem kevés pénzt a játékba. Érdekes koncepció! Ezt minden bizonnyal majd mások is alkalmazni fogják, főleg indie téren leszek kíváncsi arra, hogy miként dolgozzák ezt ki.

ps4pro.eu_Project_Cars_3

Száguldás…

Nos,  ebben pokolian üt a Project CARS. Olyan jól eltalálták a srácok a sebességérzetet, mintha tényleg kétszázzal száguldanánk az örök klasszikussá vált Nordschleifén – és mindeközben szépen is fest. NAGYON szépen. Ez már tényleg a kurrens generáció ütőkártyája (nem is csodálom, hogy a PS3-as verziót törölték – ezt már esélyes, hogy nem bírná el a Cell!): gyors, látványos és tartalmas is.

Bár első blikkre nincsen annyira sok pálya (minimum 52 variáns), de pl. a Nürburgring-nek három verziója is elérhető lesz, ezek között ott fog figyelni a korábban említett Nordschleife is. Többek között Zolder, Silverstone, Monza, Imola, Oschersleben, Monaco, Spa-Francorchamps, Suzuka és de la Sarthe aszfaltját koptathatjuk. Még nem említettem az amerikai pályákat, mint például a komoly emelkedőkkel rendelkező Road Americát, a F1 által korábban használt Watkins Glen-i pályát, és így tovább.

De mit is érnének a körpályák ütős verdák nélkül? Azokból is lesz pár igen finom aszfaltszaggató masina: ha csak a limitált kiadás extráit említem meg, már akkor is mondok pár durva kocsit: McLaren F1, Sauber C9 (C-kocsis sportkocsi-világbajnok, a név jelenleg az F1-ben ismerős, nem is véletlenül), BMW M1 ProCar, Mercedes-AMG C-Class Coupé DTM, Ford GT40… naphosszat tudnám folytatni a listát.

ps4pro.eu_Project_Cars_1

Realisztikus

Komoly szimulátor lesz a Slightly Mad játéka, ahol bármikor, bármelyik sorozatba benevezhetünk, végigfutván a teljes hétvégét a próbaköröktől a leintésig. A realizmusra az időjárás is rájátszik: dinamikusan fog változni felettünk az ég, szóval a szakadó esős rajt akár napsütéses finissel zárulhat majd.

De mennyire is lesz reális a vezetési élmény? A Shift-ben használt Madness engine jó kiindulópont ennek megválaszolására, hiszen a Project CARS kb. ennek fogja a feltuningolt verzióját alkalmazni. S ha nem is vagyunk profik, többfajta vezetési segítséggel is felszerelkezhetünk, így garantálván a mindenki számára elérhető adrenalinbombát.

ps4pro.eu_Project_Cars_5

Várós

A Project Morpheus-t is támogatni fogja majd a megjelenéskor eme játék, úgyhogy a virtuális valóság még alaposan megtolhatja a játékélményt. Ha komolyan össze tudják rakni a karriermódot és addiktív játékmenetet hoznak létre, akkor itt, kérem a DriveClub trónfosztásra kerülhet. (Vagy legalábbis esélyes lesz rá, mert a GT7 még közbeszólhat. Kaz Yamauchi gárdája tuti készül valamivel!) Főleg úgy, ha az online is odavág.

Elképesztő hang- és képorgia, megspékelve komoly belső nézetekkel, fizikával és részletességgel. 2015-ben új autós királyt ünnepelhetünk?

-V-


Amiért komoly lesz:

+ Nagyon durva audiovizuális élmény
+ Akár egyedül, akár online addiktív lehet majd
+ Pályák és autók felhozatala

Amiért még gond lehet vele:

– Mennyire lesz szimulátor?
– Hogy rakják össze a karriermódot?
– Miért van ennyi magyar és lengyel előrendelő hely?

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu