Lords of The Fallen – Vér, verejték, és könnyek [PS PLUS]

TESZT – A Lords of The Fallen sokak számára (köztük számomra is) az egyik legjobban várt 2014-es játék volt. A Deck13 Interactive és CI games által fejleszt akció-RPG brutálisnak és kőkeménynek hirdette magát – hasonlóan a Dark Souls játékokhoz. Ezen felül továbbá érdekes csavart is ígért a főellenségek terén, és rengeteg újítást. Vajon ez a játék csak egyszerű koppintás vagy csak démon-gyilkolásnak egy új módszere?

 

Az alaptörténet a játék elején egészen átlagos. Harkynt, a fegyencet irányítod, akinek minden bűne rúnákkal van felírva arcára. Hősünket egy pap Kaslo szabadított ki fogságából, hogy a démoni Rhogarok ellen harcoljon az emberiségért. Az útjuk Keystone templomához vezetik őket, amely a túlélés kulcsát rejti. Ezen felül azonban komolyabb témákról is szól a játék: mi a gonosz, hogyan manifesztálódik, teljesen kilehet-e irtani az emberekből, és ha igen, ennek mi az ára ). Sajnos, mint azt már fentebb elhintettem, a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után.  A főtörténet szála nagyjából 10-13 óra alatt kivégezhető, de van több melléktörténet is, amit végig lehet vinni.

ps4pro.eu_Lords-of-the-Fallen3

A legnagyobb gond ezekkel a melléktörténetekkel, hogy emlékezni kell rájuk. Nincs semmilyen küldetéslista vagy bármilyen kis menü, ahol megnézheted, hogyan állsz velük. Így aztán eléggé problémás hogy minden kis mondatra emlékezni kell, amit a szereplőktől hallasz. Ez a beleélés szempontjából még jó is lehet, de akiknek nincs türelme hozzá, az hamar feladhatja emiatt. Pozitívum, hogy siker esetén a jutalom nem marad el (új lovagokat kapunk, erősítést, fegyvert, vagy tapasztalat pontokat). Ha maximalisták vagyunk akkor 30-40 óráig is tarthat a játék, illetve vár ránk a New Game+ is.

ps4pro.eu_Lords-Of-The-Fallen-3

Lordok és Nemesek

A játék fő motívuma és egyben alapköve a Lordok megléte. Ezek a főellenségek sok életerővel, és olyan képességekkel bírnak, melyek egy-két csapásától azonnal meghalsz, és ezek az összetűzések próbálják kiemelni a Lords of the Fallent a szokásos RPG-k közül. Ez a fejlesztőknek sikerült, a csaták tényleg sokáig tartanak és olyan kreatívan oldották meg őket, hogy a játék ne tűnjön egyhangúnak. Továbbá sikerült remekül elosztani a főellenségek típusát is, így 60% a Lovag (gondolj itt Artorias of Abyss stílusra) amíg 40%-a pedig a különféle szörnyek. Mindegyikük összecsapás több fázisból, és a támadási kombinációból áll, így tényleg meglehetősen változatosak a csaták.

Érdekesség az is, hogy nem mindig a legnagyobb és „legerősebb” fegyverünket érdemes használni. A mágia és távolról eldobható fegyverekkel rendkívül hatékony a Lordok legyőzése. A megszokott ellenségek között is van néhány egyedi, mint például a Tyrant-ek. Ezek olyan óriások, akiknek szívét kivágták és elrejtették a világban, így ezeket kell széttörnünk, hogy megakadályozzuk, hogy a Tyrant életereje újratermelődjön. Ezen felül pedig találkozunk szellemekkel, akiket csak mágiával lehet legyőzni.

ps4pro.eu_Lords-of-the-Fallen5

Három kaszt, három mágia: egy kaptafa?

Mielőtt nekivágunk a kalandunknak, ki kell választanunk a karaktertípusunkat. Nincsen sok opciónk és csak alapkategóriákat tudjuk megváltoztatni (kinézetet, és fizikumot nem tudunk). Ehelyett kapunk három kasztot, akik különböző felszereléssel és tapasztalatelosztással. A pap, a harcos, és a tolvaj, és még három fajta mágiából lehet választani így eléggé megkeverhetjük a stílusokat. Én a tolvajt választottam, aki nem sebez túl nagyot, de miután sikerült a „Düh” varázslatot megszerezni addig tudtam ütni az ellenséget ameddig akartam (mármint amíg a varázslat el nem hatott) – a kitartó erő szintjét figyelmen kívül hagyva. Nagyon jó ötletnek tartottam, illetve a kísérletező kedvet is előnybe helyezi, hogy nem kell a kőbe vésett kasztokhoz a hozzájuk illő mágiát, vagy képességet választanunk.

Másik remek újítás hogy némelyik fegyver a szintlépés során velünk is fejlődik sebzés terén, így a közepes szintű fegyverek használhatóak maradnak a játék végéig – így például a kedvenc kardunkat nem kell elhajítani azért az új fényes kalapácsért, ami két-három ponttal többet tud ütni. Démoni ellenségeink sem biztos, hogy mindig a legújabb kalapács fegyvertől döglenek gyorsan, hanem épphogy a régi kardokra érzékenyebbek.

ps4pro.eu_Lords-Of-The-Fallen-6

A szintlépés is hasonló elvet követ, több szintes és taktika kell hozzá. Akárhányszor szintet lépünk megtarthatjuk pontjainkat, vagy elkölthetjük őket, így ezáltal erősebbekké válunk. Ha megtartjuk őket egy szorzó fog megjelenni minden egyes megölt ellenség után és több tapasztalatot fogunk kapni (ez újra indul halál esetén / vagy ha pontot költünk), vagy a pontokat elkölthetjük és felhasználhatjuk két pont típusra. Mágia és harcra, és habár eléggé gyorsan meglehet magunkat szedni az elején, minden felhasznált pont után a limit egyre feljebb megy. Így nem lehet egy helyen farmolni a szörnyeket.

Mindezek ellenére is akadnak problémák a játékkal a szintlépés optimális kidolgozottsága terén. A második fejezet felétől kezdve már-már megállítatlanok leszünk, bármilyen fegyvert, vagy páncélt így még a Lordok se okoznak gondot idővel. A New Game+ játékmódban ez a probléma megoldódik, de nem teljesen.

ps4pro.eu_Lords-of-the-Fallen7

Castlev… mármint Keystone

Keystone leginkább egy óriási kastélyra emlékezetett engem mintsem egy monostorra ahol szerzetesek élnek. Nagyon jól kidolgozott helyszín, összekötött részekkel, titkos átjárókkal és halálos csapdákkal. Bár ez a nagy átjárhatóság sokak számára pozitívum lehet, de könnyen el is lehet tévedni. Rossz helyen fordultál jobbra? Emiatt elképzelhető, hogy mérföldekkel arrébb lyukadsz ki, sokkal távolabb az eredeti célodtól. Ráadásul térképünk nincs, kivéve, ha rajzolsz egyet magadnak papírra ceruzával. A kastélyon kívül még van két másik hely is: a Pathway (a Rhogar démoni világa) és a Kihívás világa, amiket kapukon átérhetünk el. Ezek a kihívások jutalmat is tartalmazhatnak, ha átlépünk rajtuk, vagy démonok hada csap le ránk egy gladiátor arénában. Vannak mentési pontok, amelyeket könnyű elérni, ám van kettő-három amit elbújtattak a fejlesztők. Ettől függetlenül néha egy térképnek örültem volna, hogy tudjam: merre is járok valójában.

A grafika alapjában véve jó, van néhol fel-fel bukkanó textúra, és a fegyverek is néhol beleolvadnak a falba (ez főleg a kaszák és hosszú kardoknál volt észrevehetőek). Az effektek azonban nagyon jól eltalálták és a tűz / hó / füst remekül nézz ki. Az ellenségek sem alacsony minőségben jelennek meg és nem unalmasak. A pályák is egyaránt szépek és változatosak.

ps4pro.eu_Lords-of-the-Fallen8

Csontvázak a szekrényben

Habár alapvetően egy jól megalkotott játékról beszélhetünk, találkozunk problémákkal bőségesen. Mit gondoltok, mi volt az első dolog, amit meg kellett tennem? Le kellett tölteni egy 5GB-os javítást, mely nélkül játszhatatlan volt néhol a játék, és ez beletelt sok időbe mire lejött. Néhány ellenséget bizonyos animáció közben nem lehet megsebezni (ez főleg Lordoknál idegesítő). A játék egyébként eléggé gyatrán kezeli a nehézségi szinteket is. Mint már említettem, ha okosan lépsz szintet, akkor a játék második fele már csak könnyed mészárlás lesz, ez pedig sokat ront a játék kihívásán.

ps4pro.eu_Lords-of-the-Fallen9

Halott, halott és halott

Ez a játék sajnos eléggé furcsa időpontban jelenik meg, mivel az új Call of Duty, és Assassin’s Creed Unity is megjelenik nemsokára. Bár nem tökéletes, de azért élvezetes, mindössze a technikai problémák és az alacsony költségvetés rontanak az minőségen. Erős 7/10-zel van dolgunk – remélem lesz folytatása a játéknak, mivel érdekes univerzumot építettek fel benne, várjuk tehát a folytatást!

-Dante-


Pro:

+ A harc jó / a szintlépési választások fontosak
+ Grafikailag kiváló
+ Darkos fantasy hangulat

Kontra:

– Néhol már túl könnyű
– A melléktörténetek nehezen lehet teljesíteni / nincs napló / térkép
– Bugok és egyéb technikai problémák


 

Kiadó: Deck 13, City Interactive

Fejlesztő: City Interactive

Stílus: RPG, action

Megjelenés: 2014 Október 28

Lords of the Fallen

Játékmenet - 7.8
Grafika - 8.6
Sztori - 8.2
Zene/audio - 7.1
Hangulat - 7.8

7.9

Ez a játék sajnos eléggé furcsa időpontban jelenik meg, mivel az új Call of Duty, és Assassin's Creed Unity is megjelenik nemsokára. Bár nem tökéletes, de azért élvezetes, mindössze a technikai problémák és az alacsony költségvetés rontanak az minőségen. Erős 7/10-zel van dolgunk – remélem lesz folytatása a játéknak, mivel érdekes univerzumot építettek fel benne, várjuk tehát a folytatást!

User Rating: 3.7 ( 1 votes)

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu