Dynasty Warriors 8 Xtreme Legends: Complete Edition – Amikor tízezreket ölsz meg…

A Tecmo Koei 1997 óta tolja megállás nélkül előre a kínai történelemből táplálkozó Dynasty Warriors szekerét. Olyannyira komolyan gondolják, hogy korábban még a Gundam franchise-zal (óriás mecha robotokra tessék gondolni itt) is készült crossover. Ezúttal a 8 Xtreme Legends verziója került terítékre.

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_3

Amikor az Omega Force által fejlesztett játék a kezeim közé került, komolyan féltem, hogy ez nem lesz valami szórakoztató. Nos, félelmem be is igazolódott, bár kicsit később a vártnál. Egy idő után igen, kifejezetten unalmas volt azt nézni, ahogy százával – ez itt nem exaggaráció, tényleg hatalmas tömegek támadnak ránk! – ölöm meg az embereket, majd kis szünet után újra. Majd megint.

 

Az alapok

Tutorial. Ajánlom. Mert annyira nem egyszerű ám a DW8XL (ez a rövidítés szerintem cigarettamárkának is elmehetne), mint ahogy ezt az előző bekezdésben taglaltam. Szóval tutorial: más gombokat ír ki, mint amire számítottam. Konkrétan: a gombok helyett a gombok által végrehajtandó művelet rajzát mutatja, a gombot pedig a beállításokban lehet kibogarászni. Ez a PC-s verzióban is így van amúgy. Felettébb mulattató, amikor a tutorial addig nem megy tovább, amíg nem azt tesszük, amit kér.

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_7

Na ja, tutorial. Kérem szépen, ez talán az eddigi legrosszabbul kivitelezett bevezető, amit eddigi 20 éves történetem során láttam. Ahhoz képest pl. a 2000-es Vagrant Story-t, vagy az asszem 1998-as Z-t is kentem vágtam tizenéves sihederként. Most meg ezzel bajlódtam. Wow.

A játék nem kevés tanulást kíván véleményem szerint. Éppenséggel ez lehet az egyik elriasztó ok attól, hogy egy „újonc” kipróbálja a DW8-at. De tegyük fel, hogy végül megoldja, megszokja a tutorialt – már egy lépéssel közelebb van az élményhez. Ahhoz az élményhez, amely talán megosztóan klasszikusan múltbameredő és neoromantikusan ujjakat nem kímélve élvezetes egyszerre.

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_4

„Mindenki itt van, aki számít…”

A stáb azért komoly. Itt nem éppen a kínai történelemre is alapuló személyekre gondolok… s ha már itt volnék, el nem mehetek szó nélkül amellett, hogy ez a felvonás is Luo Guanzhong „A három királyság románca” című történelmi novelláján alapul. De csak részben; elvégre nem jött volna létre ennyi játék.

Miért is komoly a stáb? 82 játszható karakter van. Nem elírás, nyolcvankettőt írtam ott. Egy beat’em up játék nem lenne az igazi, ha nem lenne összerakva olyan mértékben, hogy mindenki eléggé földtől elrugaszkodott támadásokkal rendelkezzen. Ezt megcsinálta az Omega Force! A játék abban újított a régi részekhez képest, hogy egy három pontos rendszert vezetett be. A föld, a menny és az ember kő-papír-olló rendszerben üti a másikat – ha épp egy olyan karakter elé kerülünk, aki pont az akkori affinitásunkkal szemben gyenge, egy speckó mozdulatot vehetünk elő, ha folyamatosan csapkodjuk a gombokat.

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_8

Persze az ellenkezője is érvényes: ha mi vagyunk hátrányban, akkor ellentámadást vethetünk be ellene. Ezek mellett a düh is szerepet játszik, akkor használhatjuk az ekkor elérhetővé váló erősebb mozdulatunkat, ha már elég ellenfelet döftünk le. A fegyverekkel kapcsolatban: kettő lehet nálunk, amelyek között bármikor válthatunk. Az egyikhez kapcsolódik egy extra támadás is. Kicsit bonyolultnak hangzik, de meg lehet ezt is szokni. Csak ugye ez is tanulás kérdése…

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_6

Érdemes-e megvenni?

Ne feledjük el, hogy az Xtreme Legends: Complete Edition csak egy kibővített verzió, amelynek az alapkiadása tavaly már megjelent PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

A sztori mód mellett az ambíció mód arról szól, hogy építsünk egy olyan bitang csapatot, hogy a császár felfigyeljen ránk, a free esetében bárkivel mehetünk bármelyik pályán, a challenge pedig értelemszerűen a kihívásokra épít. Az van bőven. (Főleg úgy, hogy a PS4 kiadásban tovább buffolhatjuk hőseinket, akiknek itt magasabb a szintkorlát. Van-e hozzá türelem?)

ps4pro.eu_Dynasty_Warrior_8_Extreme_Legends_10

A PS3-as verzióhoz képest a PlayStation 4-es kiadás igényesen fejlődött grafikailag, megéri ebben a tekintetben az új verzióra átköltözni – ez megoldható! -, hiszen tényleg érzékelhető a tuning rajta. A zenék hozzák a korábbi felvonás érdekesen finom tradicionális-metal egyvelegét. A tutorial alatti rövid, ám mégis korrekt zene megfogott. (Ha most nem komolyzenei rádiót hallgatnék, szerintem azt hallgatnám!) Viszont a szinkronról inkább semlegesen nyilatkoznék, mert valahogy az nem tűnik kiemelkedőnek.

A játékmenet hosszabb távon unalmassá válhat a történet, a jelenetek és a csaták ellenére is. Már tavaly is vakartam a fejem, amikor a TGS-en bemutatták. Hány száz embert öltek meg abban a videóban? Eh. Egy próbát a rajongóknak, jóárasítva. Valahogy a múltban ragadt, ráadásul nehéz megtanulni. Akkor adagolva jó lesz.

-V-


Pro:

+ A zenék kifejezetten jók
+ Mulatságos, hogy hány embert is ölünk meg pár perc alatt
+ Kifejezetten igényes port a PS3-ról

Contra:

– Nagyon is igényli a tanulást
– Hosszabb távon unalmas lesz
– A szinkron nem hozza a zene színvonalát


Pegi-12Dynasty_Warriors_8_-PS4

Kiadó: Koei Tecmo Games
Fejlesztő: Omega Force
Stílus: 3D, Action, Beat-em up
Megjelenés: 2014 Május

 


 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu